MEDNYÁNSZKY MIKLÓS
    Bemutatkozás
     Szakképzettségeim:
            vízépítési-vízgazdálkodási technikus
            városgazdasági mérnök
            okl. bánya- és geotechnikai mérnök
     Érettségi vizsgám, azaz 1978 óta az épített környezet alakításával és védelmével foglalkozom, korábban kivitelezőként, majd beruházóként és hatósági munkatársként.
    1992-től fővárosi kerületi önkormányzatok (I., X. és XI. került) műszaki szakapparátusában dolgoztam az építésügy, műemlékvédelem és a természetvédelem területén.
    Szakterületem a műemlékvédelem területén a műemléki és helyi védettségű épületek, ezek között is a hagyományos építőanyagból készült épületek, továbbá a mérnöki létesítmények megóvása, felújítása. A természet- és környezetvédelem területén fő szakterületem a földtani és geológiai értékek (barlangok, földalatti tárolóterek) kialakulásának, történetének kutatása, védelme, az általuk okozott veszélyek elhárítása. Jelenleg a bányászati szakigazgatás országos irányítószervénél dolgozom bányafelügyeleti mérnöki munkakörben
    Hivatásom mellett a népi építészet két különleges ágával a vályog- és földépítészettel valamint a kőépítészettel foglalkozom. Immár több mint 20 éve segítem a kő- és vályogházakban lakókat tanácsaimmal. Az elmúlt években számos ilyen anyagból épült lakóépület felújításában vettem részt. Ezek között voltak a népi építészet kiemelkedő darabjai és egyszerű, hétköznapi, családok által használatban lévő lakóházak is.

    Szakértői jogosítványok:
    1. műemlékvédelmi szakértő 2004-2009
    2. műemlékvédelmi szakértő épületkutatás szakterületen 2017-
    3. kulturális örökségvédelmi szakértő 2009-2014
    4. környezetvédelmi szakértő 2007-2012
    5. földtani szakértő 2016-
    6. műszaki ellenőri jogosultság magas- és mélyépítési szakterületen 2005 –
    
     Jelentősebb szakvélemények, publikációk:

    Műemlékek, védett épületek, építmények
    1. Óbudai Gázgyár revitalizációja - diplomamunka (1989)
    2. Budapest XV. ker. Beller Imre u. 57. sz. épület kárfelmérés és állapotmeghatározó szakvélemény (2007)
    3. Bér község evangélikus parókiájának felújítása (szakvélemény 2010)
    4. Budapest X. kerület, MÁV-telepi harangláb felújítása (2011)
    5. Budapest X. kerület szőlőfürtös feszület felújítása (2011-2012)
    6. Kőbányai Szent László plébániatemplom felújítása (2013-2016)
    7. Sopron, Ötvös u. 10., Sas tér 13. sz. épületek műemléki kutatása és dokumentálása (2012-2013)
    8. Budapest I. kerület Logodi utca 51. sz. támfal állapotmeghatározó és felújítási szakvélemény (2013)
    9. Budapest I. Budai Vár polgárvárosi lakóházak homlokzatfelújítási terv elkészítéséhez épületvizsgálat és
        felmérés készítése, a felújítási kiviteli terveinek elkészítése (vezető tervező: Pászti Károly) (2007)
    10. Budapest I. Budai Vár Szent Mihály kápolna teljes körű épületkutatás és felmérés a kápolna műemléki
           helyreállítása és kápolna funkció kialakítása céljából (vezető tervező: Deák Zoltán) (1996)
    11. Dorogi Reimann-táró műemlékké nyilvánítása (2013)
    12. Kiskunhalas, Szilády Áron utca 14. sz. épület műemléki felújítási javaslata (2015)
    13. Kőbányai Szent László plébániatemplom bejárati előcsarnok, tetőzet felújítási tervei (2013-2016)
    14. Egykori úrkúti mangánbánya műemlékké nyilvánítása (2017)

    Népi építészet, vályogházak
    1. Egyházasfalu, Kossuth u. 5. sz. ház felújítása (2004)
    2. Agárd, parasztház felújítása (2005)
    3. Budapest XVII. Csabai út 38. sz. alatti egylakásos lakóépület (2005)
    4. Dég, Bajcsy-Zs. u. 14. sz. épület állapotmeghatározó és felújítási szakvélemény (2006)
    5. Középbogárd, Köztársaság u. 13. sz. (most Betyár Bújtató Csárda) állapotmeghatározó és
        felújítási szakvélemény (2006)
    6. Balatonszabadi, Szabadság u. 32. sz. lakóház felújítása (2007)
    7. Hidas, Kossuth L. utca 49. sz. alatti malomépület felújítása (2011)
    8. Sukoró község 2 db népi építészeti műemlék felújításának tervei (2013, 2016)
    9. Ozora – Döbrönte Szőlőhegy pince-présház felújítási tervei (2013)
    10. Zomba – Szentgáli pincészet és vendégház felújítási javaslata (2014)
    11. Inárcs, Rákóczi u. 14. sz. alatti épület állapot-meghatározó szakvélemény és
           javaslatok a felújításra (2016-2017)
    12. Dunabogdány, Kossuth L. u. 97. sz. műemléképület állapotmeghatárotó és
           felújítási szakvélemény (2017-2018)
    13. Előszállás, Petőfi Sándor u. 48. szám alatti lakóépület építéstörténeti dokumentáció
          és értékleltár (2018)

    Pinceveszély-elhárítás, barlang- és pincekutatás
    1. Budapest I. kerület, Dísz téri barlang- és pincerendszer feltárása és veszélyelhárítása (1992-2004)
    2. Budapest I. kerület, barlangi múzeum kialakításának tanulmányterve, a kiépítés
       irányítása (1995-1996)
    3. Budapest I. kerület, Attila u. 21. sz. alatt található ún. Mayerffy-pince feltárása,
       hasznosítási terv (1994-1996)
    4. Budapest I. kerület, Táncsics Mihály u. 21-23. barlang- és pincerendszer feltárása
       és veszélyelhárítása (1994-2007)
    5. Budapest I. kerület, Bécsi kapu téri barlang- és pincerendszer feltárása és veszélyelhárítása (2004-2007)
    6. Budapest X. kerület, Óhegy-parki pincerendszer 129, 130 és 131 sz. ágak veszélyelhárítása (2011)
    7. Solt – Tételhegy kutatása földradarral (2014)
    8. Budafok, Árpád u. 19. pincekutatás (2014-2015)
    9. Pásztó – Csenteri Várpince (2016)
    10. Nadap, Sukorói út 1. sz. ingatlan földtani szakértői vizsgálata (2018)
    11. Budapest II. kerület, Tapolcsányi u.12/A. sz. ingatlan (2018)
    12. Budapest XVI. kerület (Mátyásföld), Újszász u. 45/B sz. „I” jelű épület földtani szakértői vizsgálata (2019)
    13. Nagymaros, Szent Imre herceg tér 10. sz. ingatlan földtani szakértői vizsgálata (2019)

    Folyóiratokban, szakmai lapokban megjelent cikkek, tanulmányok
    1. Ismeretlen barlang a város közepén – a Somlói úton (Élet és Tudomány 2002)
    2. Római kori légiós tábor Tüskeváron (Élet és Tudomány 2006)
    3. A budai vár alatti barlangrendszer (Építéstudományi Szemle 2007)
    4. Bioházak-ökoházak (Ökoház magazin 2007)
    5. Vályogépítészetről (A Mi otthonunk magazin 2008)
    6. A Várbazár (Honismeret 2014)

    Jelentősebb előadások:
    1. Az önkormányzatok feladatai a területük alatt húzódó barlangok és pincék
        kezelésében (1998 - SuBcity Confer. '98)
    2. A helyreállított barlangok hasznosíthatósága, a helyreállítás
        szempontjai (1998 - SuBcity Confer. '98)
    3. Bűnmegelőzési előadássorozat az általános és középiskolások részére a graffitikról (2007-2008)
    4. A Budai Vár alatti barlang- és pincerendszer (Corvinus Egyetem 2012)
    5. Muzsikáló-hangicsáló szerszámok (a zenegépek története) (Budaörs 2012)
    6. Építésügyi igazgatás, építési jogszabályok (Mérnöktovábbképző Intézet 2012-2013)
    7. Zenélő szerkezetek (Székesfehérvári Babamúzeum 2013)
    8. Vályogházas konferenciák előadásai (2005-2016)
    9. Népi építészetről általános iskolásoknak (2015)
    10. Solt-Tételhegyi földradaros kutatás (Solt 2014, Geofizikusi Konferencia 2015)
    11. Környezetkímélő anyagok az építkezésben (Humusz Munkaszövetség 2015)
    11. A bányaművelési térképek (Bányamérő konferencia 2015, 2016)
    12. Földtani veszélyforrások hatósági vonatkozásai (Földtani veszélyforrások konferencia 2017 - Fonyód)
    13. A bányászati múzeumok helyzete Magyarországon (2018, 2019 - Budapest, Egerszalók, Velence)

    Elektromos sajtóban (tv, rádió) szakértőként
    1. „Város a Vár alatt” című film forgatókönyve, közreműködés szakértőként (Duna Tv 2005-2006 )
    2. Közreműködés szakértőként a vályogházakról szóló dokumentumfilm elkészítésében (DEKO Tv)