Mednyánszky Henrik a családi emlékezések szerint IV.Károly, az utolsó magyar király hadsegéde, személyes futára volt. Miután Károlyt nem engedték trónját elfoglalni, tiltakozásul lemondott katonai rendfokozatáról, polgári foglalkozást választott.
1919-ben nejével még Bécsben laktak, s miközben gyógykezelésre Magyarországra utaztak, bécsi lakásukat megszállták és kifosztották a forrongásban résztvevők.
Az ügyből komoly diplomáciai bonyodalom keletkezett, még a budapesti parlamentben is interpelláció hangzott el védelmükben.
Kevéssé ismert, de ő volt az FTC történetének egyik legelismertebb vezetője. A klub történeti portálján a következőket olvashatjuk róla egy 1906-ban megjelent cikkben:
"Alelnök, a New-York életbiztositó-társaság vezérigazgatója, az athletika és uszóosztály főnöke. 1902. év óta tagja a klubnak és azóta a FTC. úszó és athletikai eredményei az ő nevéhez fűződnek. A magyar sport lelkes mecénása és minden alkalmat megragad arra, hogy a magyar sport ügyét előmozdítsa. Ő maga is mindennemű sportot űz és mint versenyző — különösen külföldi utazásai alatt sikerrel szerepelt. 1889-ben mint korcsolyázó és kitűnő úszó tűnt fel és 1891-ig számos versenydijat nyert úgy itthon, mint Bécsben és Vöslauban. Ugyanazon időben mint vivő is feltűnt a Fodor-iskolában és sikeresen szerepelt. Később a céllövészeti versenyekben olvasható neve a nyertesek között. Mint céllövő Olaszországban és Párisban nyert szép tiszteletdijakat. Még a legutóbbi uszóversenyeken is startolt és mint jó melluszó tűnt föl."
Mednyánszky Henrik később a Budai Várban, az Úri utcában lakott családjával.
Négy lánya közül az első, Henriette balettművész, balettanár volt, a második, Mednyánszky Ági ismert színművész, a Fővárosi Operettszínház társulatának örökös tagja.
Mednyánszky Henrik a II. világháborúban reaktiválták, alezredesként hunyt el 1943-ban.
Ha valami jobban érdekel, vagy segítségre van szükséged:
|