Részletek a Vasárnapi Újság 1879. november 23-i számából:

Hosszú sor a magyar szabadságharcz vértanúinak sora. A nemzet legjobb fiaiból került ki az, s a késő nemzedék is szentelt kegyelettel fogja emlegetni neveiket.

A fényes névsort az a név nyitja meg, melyet e sorok élére jegyeztünk. B. Mednyánszky László volt amaz ember dühének első áldozata, kit Olaszországban elkövetett embertelenségei miatt már akkor ,,bresciai hiéná"-nak neveztek, mielőtt még lábát Magyarország földére tette volna, hogy itt aztán még nagyobb, még borza-dályosabb rémtetteivel egész elfeledtesse az obseurus ,,bresciai" melléknevet s egy egész ország, Magyarország, hiénája legyen. Mednyánszky volt az első azon az úton, melyen aztán, fájdalom, oly sokan követték, hogy halálukkal megdicsőitsék a bitót.

Báró Mednyánszky László 1819. jun. 26-án született Beczkón, Trencsónmegyé-ben. Atyja b. Mednyánszky József volt, ki a nagy franczia háború alatt mint osztrák tiszt Elzászban, Colmar városában nőül vevé az ottani prefect fenkölt lelkű leányát, Bichert de Vhis Eleonórát.

A szülők nagy gondot fordítottak szép testi és szellemi tulajdonokkal megáldott fiuk nevelésére, s kivált az édes anya volt az, ki ama gyöngéd és nemes érzelmeket gyermeke kebelébe csepegteté, melyek azt később jellemre oly tiszta, gondolkozásra oly fennkölt, érzelemre oly nemes, mindenki által becsült és tisztelt férfiúvá tevék.

A gyermek tiz éves koráig volt szülőinek gondos ápolása alatt, aztán nyilvános iskolákba küldték, hogy ismerkedjék meg az élettel s nevelkedjék, mint más ember fia. 1829-ben a trencséni, 1832-ben a tatai kegyesrendi konviktusba adták föl, honnan három év múlva Magyar-Óvárra ment a gazdasági tanintézetbe s itt egy tanévet töltvén, a legkitűnőbb bizonyítványokkal fölment Tullnba s az ottani katona-intézetnek lett növendéke. Itt két evet töltvén, a magyar királyi testőrségbe lépett (...) A testőrségnél a két első év alatt lakótársa volt Görgey Arthurnak, kivel benső baráti viszonyba lépett.

A testőrségnél öt évet kellett volna töltenie, hogy a hadseregbe lépjen; ő azonban négy év után kilépett a testőrségből s lemondott a katonai pályáról, 1846 tavaszán egybekelt gróf Majláth Máriával, gróf Majláth Károly és Beviczky Judit leányával.

1847-ben Barsmegye fölküldé a pozsonyi országgyűlésre, mint egyik követét. Nem sokára azonban lázongani kezdtek a kedélyek s az Al-Dunánál veszedelmes jelenségek mutatkoztak, melyeknek elfojtására katonai hatalomra volt szükség. Báró Mednyánszky László a lázongó szerbek ellen indult legelső csapatok egyikéhez csatlakozott s vitézül küzdött ellenök. Egyik csatában azonban megsebesülvén, Budára hivatott. S itt kezdődik jelentékenyebb szereplése.

1848-ban Lipótvár is a magyarok kezén maradt. Midőn Windischgretz, Simunics és Nugent betörtek, e jelentéktelen kis várat csak egy zászlóalj tartá megszállva. Simunics osztrák altábornagy föladata volt, hogy hadtestével Jabloncza és Nádas felé működve, Nagy-Szombaton át a magyar sereg hátába kerüljön. Ellenében Ordódy őrnagy csak egy gyenge dandárral s némi fölkelt néppel tartá megszállva a nádasi szorost.

Értesülve az ellenség nagy számáról s a sikeres ellenállás lehetetlen voltáról, Lipótvárra vonult vissza, s ott várta be Simunics altábornagyot, ki - Görgey híres visszavonulási manővere után - e vár ostromára indult.

Ordódy csupán 1360 emberrel védelmezte a várat Simunics egész hadteste ellen. A vár, mint említettük, nem tartozott a jelentékenyek közé, de akkor nagy fontossága volt annyiban, a mennyiben Komárom ostromát az osztrákok által nagyban hátráltathatta. Minél további megtartása tehát nagy érdekünkben állt. Ordódy Kálmán várparancsnok azonban nem volt az az ember, a ki e feladatnak megfelelhetett volna. Kicsinylelkűsége mellett tán kardcsapás nélkül került volna a vár az ellenség kezére, a minthogy mindent el is követett, hogy a tisztikart meggyőzze a vár tarthatatlanságáról.

Egyszerűen elmozdítani nem lett volna tanácsos, de bízni szintén nem lehetett benne. Ekkor támadt a kormányban a gondolat, hogy a gyanús Ordódy mellé ellenőrül a rajongó hazaszeretetéről, határozottságáról és elszántságáról ismert b. Mednyánszky Lászlót rendeljék a veszélyeztetett poziczióra.

A kormány ennél jobb választást nem tehetett volna; az ifjú báró a legnemesebb buzgalommal tölte be hivatását, a gyakori hadi-tanácsokban mindenkor lelkesen nyilatkozott a kötelesség becsületes teljesítése mellett, s a kis várőrséget is annyira föl tudá lelkesíteni, hogy az hallani sem akart a megadásról.

Négy álló hétig tartott e titáni harcz két ellenség ellen, melyek közül az egyik a várfalakon kívül tízszeresen is meghaladá a vár védőinek csekély számát, míg a másik még veszedelmesebb vala, mert benne volt a várban, várparancsnoki hatalommal. Ordódy egyenkint kedvetlenité el s rémité meg a tiszteket, ugy hogy végre Mednyánszky emberfölötti erőfeszítései daczára is határozatba ment, hogy a vár föladja magát.

B. Mednyánszky László ünnepélyes óvást tett a hadi-tanács határozata ellen s midőn az mégis végrehajtatott (1849. febr. 2-án), elkeseredve dobta oda kardját e szavakkal: "Nem adom meg magamat!"

Csak egy ember akadt az Ordódy által demoralizált várőrségben, ki példáját követé: Gruber Fülöp, honvéd tüzér-hadnagy.

Megdöbbentően magasztos jelenet lehetett az, elszánt, hős lélek nyilatkozata. Nem is maradt következmény nélkül. Mednyánszkyt és Grubert abban a pillanatban szurony közé fogták s fogolyként hurczolták Pozsonyba.

Az őrnagyi rangot viselő báró akkor még nem volt harmincz éves. Deli, magas, barna férfi, szelid arczvonásokkal, ábrándos szemekkel. Egész külseje visszatükrözte azt a magasztos tiszta lelket, mely benne lakott. Ahhoz járult az előkelő, lekötelező finom modor, melylyel mindenkit meghódított, s az ideálissal határos jellem, mely tiszteletet parancsolt, a szigorú kötelességérzet és az a lángoló honszerelem, mely oly halálos veszedelmet rejtett magában abban az időben arra nézve, a kinek keblét betölté.

Hadi törvényszék elé állították. Az volt ellene a vád, hogy az ő magatartásának tulajdonitható csupán, hogy a vár négy hétig állott ellent az ostromló seregnek, megakadályozván azt abban, hogy a Komáromot ostromló hadak erősítésére siessen s ez által közvetve előidézvén azt is, hogy az osztrák sereg Komáromot többé nem is birta bevenui.

Mednyánszky büszke volt e vádra. Vasra verve állt a haditörvényszék előtt, de bátran, megtöretlenül. A várőrség egyéb, szintén Pozsonyba vitt tisztjei - az egy Gruber kivételével - mind kitisztázták magokat az ő rovására, s ő nyugodtan vállalt magára mindent. Többszöri vallatása alkalmával kijelenté, hogy a várat, ha ő a parancsnok, utolsó emberig védelmezte volna, mert erre őt az adott eskü szentsége, az ügy igazságának érzete, s hazája iránti kötelessége kényszeritette volna. Méltóságteljes viseletével, s egyenes nyilt feleleteivel itélö biráit bámulásra ragadta. Midőn többen jóakarói közül figyelmeztették, hogy elszánt viselete s nyilt feleleteivel ügyét csak veszélyeztetné: ,,Ez az igazság s meggyőződés érzete,"- ugy mond - "különben tudjátok, hogy bánnak elleneink magyar tiszttársaimmal, s ha többen a várban oly gyáván viselik magokat, nekem meg kell mentenem azon rang becsületét, melyet képviselek."

Időközben hatalmas fordulatot vett a szabadságharcz ügye. Bekövetkezett az áprilisi diadalmas hadjárat, mely csaknem egészen kiszoritá az országból az ellenséget. Az osztrákok kénytelenek voltak orosz segélyért könyörögni.

Mednyánszky és társa, valamint Rázgha, Pozsony hazafias evangélikus lelkésze, ott sinylettek a börtönben ; de mivel az eller nök inditott főbenjáró pör befejezése oly annyira késett, már remélni lehetett, hogy tán meg is szabadulnak.

Ekkor, 1849. jun. 1-én, lépte át a határt az az ember, kinek emlékezetéhez Magyarországon annyi vér és könny, annyi átok tapad. Haynau bejött pihent hadak élén, égő boszuvágygyal és vérre szomjasan. Nem kívánta soká kétségben hagyni a világot a felöl, hogy csakugyan ö az, kit "hyéna" névvel bélyegzett meg a történelem. Mindjárt első intézkedése az volt, hogy a függőben levő főbenjáró pöröket elő vétette s rögtönítélettel befejeztette. Mednyánszky is kötél általi halálra ítéltetett, két társával együtt.

Hidegen, nyugodtan jelent meg a vér-birák előtt, keresztbe font kezekkel, s minden szin- és arczváltozás nélkül hallgatta végig, a mint halálos Ítéletét fölolvasták előtte, mire méltóságteljesen meghajtván magát a bírák előtt, visszatért börtönébe. "Azon kevés jóakaróit, - irja Pozsonyból az 1849-ki hivatalos lap, a "Közlöny" jul. 21-iki számában egy szemtanú, - kik utolsó perczeiben meglátogatták, vigasztalván, büszkének s szerencsésnek monda magát ily igazságos ügy mellett elvérezhetni. A fölolvasott ítéletben ellene fölhozott azon vád, miszerint a komáromi várnak be nem vétele egyedül neki tulajdonítható, mivel ellenszegülése miatt az ausztriai hadaknak 4 hetet kellett Lipótvárnál tölteni, mialatt Komáromnál sikeresen működhettek volna, tökéletesen megnyugtatá őt. Barbár gyilkosai, kik csak nagy nehezen akarták megengedni, hogy szeretett övéitől levél által búcsút vehessen, attól félvén, nehogy e rettenthetlen hős bámulandó hidegvérüsége s nyugodt rezignácziója által a közvéleményt ellenök fölizgassa, az éj sötétségéhez folyamodtak, s az ártatlan hazafit, a szeplőtlen áldozatot előbb a városba, onnan pedig éjfél utáni u2 órakor a szőlőkbe kihurczoltatván, a barbár Ítéletet végre is hajtották."

Az ítélet végrehajtásánál, a jelen volt őrmester és mások vallomása szerint, oly eset adta elő magát, a milyenhez kevés hasonlót jegyeznek föl a krónikák. A halálra itélt körül mindenki sirt, a melléje fedezetül rendelt osztrák katonák, a lel kész, kinek vigasztalnia kellett volna őt, sőt még a hóhér is, - mind, mind zokogtak a deli, ifjú, átszellemült szép arczu áldozat fölött.

Ő pedig nyugodtan nézte végig hü és nemes bajtársa Gruber Fülöp kivégeztetését s szilárd léptekkel haladt a bitófa felé, mely ifjú, reményteljes életének határoszlopa lőn.

Ordódy Kálmán a várparancsnok három évi börtönre ítéltetett, a többi tisztek nagyobb részét szabadon bocsátották, - a két legigazabbat pedig kivégezték, zord tavaszi éjjel, 3 órakor éjfél után a pozsonyi vár mögötti Szamárhegyen, hol eltemették a bitófa alá.

Ezzel nyitotta meg Haynau a nevéhez, kötött borzadalmak sorát, mindjárt ez első tettével felvilágosítván a törvény és haza iránti kötetelességüket hiven teljesítő honfiakat, mi vár már majd reájok, ha e vérszopó szörnyeteg kezébe kerülnek.

A véres beköszöntés roppant fölháborodást keltett a nemzetben. Görgey, midőn egyik legjobb barátjának kivégeztetéséről értesült, levelet irt a Mednyánszky édes anyjának a Szepességbe: "Három ellenséges tábornok szárad majd az akasztófán hős fia megbosszulására" - irá.

S mit válaszolt erre az elkeseredett anya, kinek akkor egy másik fia is ott volt a harcztéren, b. Mednyánszky Caesar, ugyanaz, ki mint tábori lelkész, karddal és kereszttel vezeté az ellenségre a szabadság hőseit s kiről Kossuth Lajos utolsó levelében oly jellemzőleg írá, hogy a ma gyár szabadságharcznak Kapisztránja volt. "Álljon el e szándokától, tábornok ur, - ezt irá, - nem kivánom, hogy azt a fájdalmat, melyet én szenvedek, más anya is érezze."

Mily nemes, mily magasztos lélek tanuja ez a pár szó, - főként ha szembe állítjuk ama brutális embertelen orgiákkal, melyeket akkor ezer meg ezer lábbal tiport anyai sziv fölött az ellenség dühe ült.

A hírlapokban közelebb sokat irtak a pozsonyi Szamárhegyen kivégzett vértanuk sírjairól. A mi a Mednyászky tetemeit illeti, azokat a kivégzettnek egy hü szolgája kevéssel a kivégzés után titkon felkutatta a vesztőhelyen s szülőhelyére szállította Beczkóra, ott nyugosznak azok a parkban árnyas domb alatt.

Mily rendkívül erős lélek kellett, abban az ifjú korban, a férfi élet kezdetén oly hősi hidegvérrel halni meg, mint a hogy a szabadságharcz ez első vértan uja meghalt, - csak akkor bírjuk kellőleg fölfogni, ha meggondoljuk fölfogni, ha meggondoljuk, hogy családi teljes boldogsága is csak akkor kezdődött volna még. Még csak két éves házas volt, s szeretett neje halála előtt csak egy évvel ajándékozta meg egy kis fiúval. Nem csak a hónát vesztett hazafi, hanem a szerető férj és boldog apa kínjait is át kellett szenvednie ott a bitófa alatt, egyszerre szakadva el mindentől, a mi az emberi szívnek drága lehet.

A fiu, Árpád, azóta fölnevekedett, s most képviselő, a függetlenségi párt tagja s a legközelebbi választás alkalmával a képviselőház egyik jegyzője lett. Hiven őrzi korán elvesztett atyja emlékét, kit példakép tűzött maga elé, s kihez hasonlóvá válnia legfőbb törekvése. Megvan birtokában, mint drága ereklye, az a szeg is, melyen atyja életét veszté, s a fekete selyem nyakkendő, melyet az élete utolsó pillanatában nyakáról leoldva, a hóhérlegénynek adott.

Ha valami jobban érdekel, vagy segítségre van szükséged: