(részletek egy készülő könyvből...)

Mednyánszky Sándor honvéd alezredes (később ezredes) 1816-ban született Egerben, a család miglészi ágából. Egerben és Budán jár gimnáziumba. Előbb a bécsújhelyi kadétiskolában, majd a nevezetes lembergi katonai akadémián tanult, ahol hadnagyi ranggal végzett. Iskolái befejezésével a császári hadseregben szolgált, de 1838-ban - az ott uralkodó poroszos szellem miatt - kilép.

Ezek után civil foglalkozást választ. Ezekről az időkről nincs sok adatunk, annyit tudunk róla, hogy 1848-ban a Sopron megyei Karlón hivatalnokoskodik.

1848 nyarán fellelkesülve az eseményektől közkatonának jelentkezik a honvédseregbe. Tiszti iskolai végzettsége révén hamarosan hadnagyi rendfokozatban Aulich 2. hadtestében harcolja végig a téli és tavaszi hadjáratot.

Decemberben már főhadnagyként előbb Győr és Veszprém térségében, majd Heves megyében szervez népfölkelő szabadcsapatokat.

1849 márciusában százados, ekkor nevezik ki a 2. hadtest karsegédjévé (a parancsnok szárnysegédjévé). Áprilisban részt vesz Pest és Buda elfoglalásának előkészítésében, májusban kapja meg őrnagyi kinevezését.

1849 júliusától kezdve Komáromban szolgál, mint zászlóaljparancsnok. Az augusztus 3-i sikeres kitörés után Klapka megbízásából egy kisebb csapat élén Veszprémig nyomult. Több ezer (egyes adatok szerint mintegy 3000) fős csapattesttel tér vissza Komárom várába, akik számára ez a komáromi menlevelet - és ezzel a kapituláció utáni felelősségre vonás alóli mentességet - jelenti.  Augusztus 18-án alezredessé léptették elő, s részt vett a Haynauval megindult alkudozásokban.

A komáromi erőd védői október 1-én kapják meg menlevelüket. A közkatonák hazatérhetnek otthonaikba, de a tiszteknek emigrálniuk kell. Mednyánszky illetőségi helyére, azaz Sopron megyébe utazik, majd Bécsben a menlevél birtokában útlevélért folyamodik. Ezt meg is kapja, és rövid pozsonyi kitérővel (ahol ismét találkozik Klapkával) Hamburgba majd Párizsba utazik. Ezzel egy időben érkezik Franciaországba távoli rokona, Mednyánszky Cézár is, ő édesanyjának az Elzászban található colmar-i családjánál tart rövid pihenőt, s szintén a francia fővárosban köt ki. A két Mednyánszky később Párizsban az ott tartózkodó emigráns közösség összejövetelein többször is találkozik, ahogy erről Cézár emlékirataiban is megemlékezik.

Mindeközben a bécsi titkosrendőrség Sándort folyamatosan figyeli, levelezését ha csak tehetik, elfogják. Egy ilyen, a "cabinet noir" által lefoglalt levélben így ír 1850 decemberében Egerben lakó Mihály bátyjának: "Párizsban lakom néhány kiváló emigráns, mint Szemere, Vukovics, Horváth Mihály, Teleki László, Mednyánszky Cézár stb. társaságában...".

Sándor 1851 januárjában Londonba költözik, de kapcsolatait megtartja a kontinensen maradt emigránsokkal. Igyekszik békíteni azokat az ellentéteket, melyek az emigrációban lévő magyarok között a szabadságharc bukásának okai megítélése miatt keletkeznek, és amelyek végül is a korábban javarészt összetartó közösség szétesését eredményezték. Az első időkben a Westbourne Grove 14-ben lakik, és egy Spartalis görög kereskedő üzletében kap állást. Hogy kiemelkedjék a sok vita és körülményeskedéssel nehezített magyar közösség mindennapjaiból, nem messze Londontól, Lewishemben telepedik le.

Megismerkedik egy fiatal angol hölggyel, Margaret (máshol Maria) Birkbeckkel, akivel először csak titokban találkozhat. A kapcsolat sokáig nem szentesítetett, mert amikor 1855-ben letelepedési engedélyt kap Brittanniában, még nőtlennek tüntetik fel az okmányokon.

Valószínűleg nem sokkal ezután köthettek házasságot, mert amikor Margaret 1863-ban elhunyt, már Sándor feleségeként jegyzik fel halálát az anyakönyvben.

Margaret Birckbeck az irodalmi források szerint több magyar művet is lefordított angol nyelvre, de szinte bizonyos, hogy az ő neve mögött Mednyánszky Sándor rejlik. Ahogyan az ma már elfogadott tény, hogy a M. Bierbeck néven 1854-ban Londonban megjelent "Rural and Historical Gleanings from Eastern Europe" (szabad fordításban: "Séta a történelmi és vidéki Kelet-Európában") című könyv is a magyar szabadságharcos műve.

A magyar fordításban eddig még meg nem jelent 447 oldalas könyv sok más mellett mesél a magyar pusztáról, Rózsa Sándorról, a Balatonról... és Klapka Györgyről.

Ugyancsak Birckbeck kisasszonynak tulajdonítható Mednyánszky Cézár emlékiratainak sajtó alá rendezés és 1858-ban történő megjelentetése. A francia vagy magyar nyelven írt napló eredeti példánya már nem lelhető fel, az 1920-as években Óvári-Avary Károly bukkant rá az abból készült könyv egy angol nyelvű példányára, ő fordította le és látta el jegyzetekkel.

Valószínű, hogy Mednyánszky Sándor ebben az időben fordításokból jut rendszeres jövedelemhez, s az emigrációban élőknek végzett levelezés, adminisztrációs szolgáltatások után is kap némi pénzbeli juttatást.

Sándor a szabadságharcban mutatott bátorsága mellett talán még fontosabb szerepet játszott a bukás utáni évtizedekben. Az emigrációban - noha ő maga sem készül rá, és nem is szán magának ilyen szerepet - fontos feladat hárul rá. Ő lesz az egymással vitázó emigránsok, az egykori fegyvertársak, majd ellenfelek között a békítést. Józan, egyszerű felfogásával, meggyőző erejével és tiszta hazaszeretetével azon igyekszik, hogy a külvilág előtt a magyar ne mint egymást csepülő, egyet soha nem értő nemzet mutatkozzék.

Leveleiből rengeteg személyes sorsot, adatot ismerhetünk meg az emigráció tagjairól.

Amikor útjai Klapkától különválnak, napi, heti rendszerességgel leveleznek. Jó áttekintőképessége, mértékletessége, takarékossága sokat segít az emigrációban levőknek. Nem csak elvi, de gyakorlati segítséget is nyújt társainak - köztük távoli rokonának, Cézárnak is. Sándor jó kedélyével gyakran segít átjutni társainak a nehéz időszakokon. Azon kevés emigráns közé tartozik, akit azt emigráció minden "ellenséges oldala" kedvel, elismer.

1866-ban Klapka légiójához csatlakozik, Klapka ezredessé lépteti elő és vezérkari főnök a poroszországi magyar légiónál. A "Klapka-légió" rövid léte és a meghiúsult visszatérés után Kossuth Lajoshoz költözik Torinóba.

A kiegyezést követő évben hazatér, s 1869-ben, majd 1872-ben a 48-as párt tagjaként szigetvári kerület országgyűlési képviselőjévé választják. 1874-ben a Honvédegyletek Központi Választmányának tagja. E tisztségében a magyar szabadságharcosok emlékének megőrzésében munkálkodik, így például az ő kezdeményezésére és az általa összegyűjtött anyagi támogatás segítségével állítják fel a Heves megyei Kápolnán a kápolnai csatában elesettek emlékművét 1869. decemberében. Ez volt a kiegyezést követő első emlékmű, amely a szabadságharcosoknak állít emléket. 

Továbbra is tartja a még emigrációban élő társaival a kapcsolatot.

Ennek része a Kossuth Lajossal történő levelezés, melynek érdekessége, hogy a levelek nem csak a magasztos szabadságharcról és a politikáról szólnak, hanem a két férfi komoly természettudományos érdeklődéséről is. Leveleikben a botanika, a csillagászat, a geológiai mindenféle ágát érintik, hosszasan tárgyalva saját megfigyeléseiket, megállapításaikat. Kossuth kérésére Mednyánszky beszerez néhány fontos botanikai, geográfiai szakkönyvet művet és eljuttatja őket a Torinóban élő államférfinak.

Mednyánszky Sándor magas szintre műveli természettudományi jártasságát, egy ideig  a "Természet" folyóirat szerkesztőjeként is dolgozik. Ebben segíti perfekt angoltudása is.

Ismét megnősül, egy lengyel származású nőt vesz el, de gyermekük nem születik. 1875-ben hunyt el.

Iratait, levelezését és Kossuth Lajostól kapott emléktárgyait családja, a szintén Sándor keresztnevű unokaöccse, majd annak fia, Miklós megőrzi. Ez utóbbi elhunyta után, 1998-ban kerülnek az iratok a Baranya Megyei levéltár birtokába, feldolgozásuk még várat magára.

---

Ha írni akarsz, vagy valami jobban érdekel: