|
Az egykori koronázóvárosban, a mai Szlovákia fővárosában Miklós fia, az 1672-ben elhunyt János telepedett le.
Itt élt az 1688. decemberében I. Lipóttól bárói rangot elnyerő Pál és családja, köztük az 1748-ban született János, aki helytartótanácsosságig vitte.
Szintén pozsonyi illetékességű volt az az Antal is, aki a beczkói Antal kortársa volt, s a családi hagyományok szerint - bár nem messze laktak egymástól - nem ismerték egymást.
A család pozsonyi ága a feljegyzések szerint ez utóbbi két fia (Ferenc és János) elhunytával halt ki az 1830-as években.
Ezen adat mindenképpen pontosításra szorul, ugyanis századunkban Pozsonytól nem messze (egészen pontosan Győr-Sopron-Moson megyében) számos Mednyánszky család él, akik feltehetőleg
kötődnek a közeli nagyvárosban egykor élt elődökhöz.
Ha valami jobban érdekel, vagy segítségre van szükséged:
|