Mednyánszky Mihály

Életrajzi adatok

Születési dátum:

Születési hely:

Szülei:

Foglalkozása:

Házastársa:

Gyermekei: Mihály és Antal

Elhunyt:


A Mednyánszky család ma is létező miglészi ágának megalapítója.

Az első adatot 1764-ből találjuk róla, amikor Sajó-Ládra költözött. Felmenőiről nincs adat, Mednyánszky Dénes szerint testvérei János, Ferenc és György voltak. Mivel e keresztnév addig a családban minbdössze egyszer fordul elő, csak feltételezhető, hogy a beczkói ágból ered a család ezen ága.

A költözések miatt több ízben is ki kellett váltaniuk nemességi okleveleiket, melyeket a megyei közgyűléseken az alábbi időpontokban kihirdettek:

Zemplén megye: 1764 - Sátoraljaújhely

Borsod megye: 1764 és 1825 - Miskolc

Heves megye: 1835 - Eger.

A család egri ága több neves fiút is adott a hazának, Miskolcon pedig még ma is élnek leszármazottai, nevezetesen Mednyánszky Miklós és családja

Mednyánszky Mihály 1786-ban zálogba adja Miglészt Bessenyey Andrásnak, ezáltal a település hosszú időre Bessenyei birtok lesz.

Mihálynak két fia születik, ifjabb Mihály és Antal. Ez utóbbi négy fia közül János minorita szerzetes lesz, József egri kanonok, a papnevelde alkormányzója. A miglészi ág leghíresebb fia Sándor, aki az 1848-as szabadságharcban Klapka mellett harcol, ezredesi rangig jut, majd Klapkával, Kossuth Lajossal tart az emigrációba. Az 1860-as évek végén hazatér, országgyűlési képviselő lesz.

A család ezen ágából származó másik Mednyánszky Sándor (a szabadságharcos Sándor unokaöccse, Mihály fia) 1906-ban Heves megye főügyésze. Fia az 1893-ban született Miklós.


Ha valami jobban érdekel, vagy segítségre van szükséged: